Part FM 92,6 / 101,3 - a Balaton rádiója
Épp most szól:

Balatonfüred és a vitorlázás 150 éve összekapcsolódik

A város életét az 1800-as évek közepétől meghatározta a vitorlázás. 148 éve,
1867. március 16-án, Balatonfüreden alapította meg hazánk első vitorlás klubját a magyar főurak egy csoportja, Balaton-Füredi Yacht Egylet néven. A klub első elnöke gróf Batthyány Ödön volt, aki Angliában vitorlázott és versenyeket is nyert.

A balatoni vitorlás élet 1880 körül kapott igazi lendületet, amikor az angol Richard Young hajóépítő műhelyt hozott itt létre. Ebben a műhelyben készült el 1881-ben az első balatoni vitorlás, a Mariska. Richard Young kezdeményezésére tartották 1882-ben az első hazai vitorlásversenyt is.

Rabonban

Rudolf trónörökös feleségének, Stefánia főhercegnőnek védnökségével alakult meg 1884-ben a Stefánia Yacht Egylet, amely már 25 nagy jachttal, harminc csónakkal és három motoros hajóval rendelkezett. Hauszmann Alajos tervei alapján készült el az Egylet klubháza, amely ma a Vitorlás étteremnek és a Vitorlázeumnak, Balatonfüred interaktív vitorlástörténeti kiállításának ad otthont.

Az 1910-es évek elejére a műhelyben egyre több lett a Balatont az angoloknál sokkal jobban ismerő magyar tervező, akik inkább a közepes vagy kisebb hajók tervezését helyezték előtérbe. Az 1920-as években a nagyméretű fenéksúlyos jachtokat teljesen felváltották a tőkesúlyos hajók.

A magyar vitorlázás új lendületével a szemléletmód is megváltozott, a tulajdonosok már maguk kormányozták a hajóikat, igazi sportolókká váltak, többen nemzetközi – köztük olimpiai – eredményeket is elértek.

A második világháború és az ország szovjet megszállása megakasztotta ezt a fejlődést, amely csak az ötvenes években indult újra. A klubok élete visszatérhetett a korábbi kerékvágásba, és megindulhatott az utánpótlás-képzés.

Ugron Gábor

A Balaton-Füredi Yacht Egylet 1867-es alakulása óta eltelt évtizedekben mindig volt vitorlás egyesület Balatonfüreden. Hosszas és kalandos a Balatonfüredi Yacht Club története, amelynek fejlődése végigkísérte az elmúlt 150 évet. A klub hajóparkja megújult, sikeres utánpótlás- és versenyzőképzési programot indított, amely már a mindennapos iskolai oktatásban is helyet kapott Balatonfüreden. Világszinten is sikeres versenyzőkkel büszkélkedhet, mint például a kiemelkedő eredményeket elért világbajnok Vadnai testvérek, Benjámin és Jonatán.

A BYC kikötőjében 2004-ben jelentős fejlesztés indult el, amelynek első ütemében elkészült egy kikötői felépítmény. Ezt követte a sétány felőli klubház 2007-es felújítása, majd 2012-ben teljesen megújult a belső kikötő, amely a Balaton első kikötője volt. 2014-ben pedig a város és az Európai Unió támogatásával elkészült az új klubház, ezzel az infrastruktúra teljesen megújult.

Kincsem3 Kovács Béla

A Kékszalagról

A Kékszalag a Balaton legkiemelkedőbb vitorlás eseménye, Európa legnagyobb tókerülő versenye. A táv mintegy 155 kilométer, amelyet 48 órán belül kell megtenni a mintegy hatszáz hajóból álló mezőnynek. A versenyen együtt rajtolnak a hagyományos, egytestű hajók és a két- vagy háromtestű high-tech vitorlások, a profi csapatok és a családi vitorlázók. A Balaton jellemzően komoly próbára teszi valamennyiüket, s a Kékszalag teljesítése önmagában is komoly sportteljesítmény. Az idei 47. Kékszalag Árkád Nagydíj rajtja 2015. július 2-án, csütörtökön 9.00 órakor lesz Balatonfüreden. Az eredményhirdetésre a balatonfüredi Kisfaludy Színpadon július 4-én 18.00 órától kerül sor.

A Kékszalag névadó támogatója a budapesti ÁRKÁD Bevásárlóközpont, főtámogatói az Audi és Balatonfüred.

A Kékszalag rádiója a Juventus, a Magyar Vitorlás Szövetség időmérő partnere a Seiko, a Kékszalag vize a Clearwater.

További támogatók: I-Robotbolt.hu, Herendi Porcelánmanufaktúra, Ilcsi.

Médiapartnerek: Lánchíd Rádió, DigiSport, Vitorlázás, Hajó Magazin, sailing.hu, Világjáró - First Class, Óra Ékszer Magazin.

Az MVSz együttműködő partnere a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata.

A Kékszalag támogatja a következő alapítványokat: Hospice Alapítvány, Lárifári Alapítvány, Mellrákinfo.

www.kekszalag.hu

www.hunsail.hu

www.facebook.com/akekszalag