Part FM 92,6 / 101,3 - a Balaton rádiója
Épp most szól:

Hatszáz résztvevőt várnak a 47. Kékszalag ÁRKÁD Nagydíjra

A szervezők mintegy hatszáz hajót várnak, ami azt jelenti, hogy nagyjából háromezer vitorlázó teljesíti majd az erőpróbát, köztük amatőr és profi csapatok egyaránt.A kiegészítő versenyekkel, vízi és parti eseményekkel együtt több mint egy hétig számtalan program várja a látogatókat Balatonfüreden, hangzott el a 47. Kékszalag ÁRKÁD Nagydíj hivatalos sajtótájékoztatóján, a budapesti ÁRKÁD Bevásárlóközpontban.

 „A Kékszalag a magyar vitorlázás legnagyobb ünnepe, amelyen a hagyományok és a legmodernebb technológia harmóniában élnek együtt” – mondta köszöntőjében dr. Kollár Lajos, a rendező Magyar Vitorlás Szövetség elnöke. Miközben tradíció, hogy a versenyt 1934-es első kiírása óta mindig a holdtöltéhez legközelebb eső júliusi héten tartják, addig a 21. századot a karbonszálas erősítésű anyagból készült, helyenként akár harminc csomós (megközelítőleg hatvan kilométer óránként) sebességre is képes vitorlások képviselik.

„Az ÁRKÁD közös értékeket vall a szervezőkkel és a sportolókkal, ezért döntött úgy, hogy 2015-ben nem külső szemlélőként, hanem névadó szponzorként vesz részt a 47. Kékszalagon” – mondta a sajtótájékoztatón Vizsolyi Dániel, a budapesti ÁRKÁD Bevásárlóközpont igazgatója.  Kiemelte, hogy a Kékszalag egyedülálló, tartalmas program akár az egész család részére is, hiszen a verseny minőségi szabadidőt, kellemes kikapcsolódást és élményt ígér résztvevőknek és szurkolóknak egyaránt. 

 A verseny előtti hétvége szombatján kerül sor a „bemelegítő” regattának is tekinthető Fehér Szalag versenyre, amelyet a legesélyesebb csapatok hajóik beállítására, sebességük felmérésére használnak. A Fehér Szalagon külön versenyt futnak a Balaton legpatinásabb, klasszikus vitorlásai: köztük a több mint ötven éven át a tókerülés időrekordját tartó Nemere II., a Balaton legidősebb, több mint száz éves hajója, a Kishamis és a legtöbb Kékszalagot nyert Tramontana.

 A Kékszalaghoz kapcsolódó rendezvények sorában a Fehér Szalagot a Kékpántlika nevű ifjúsági verseny követi majd, amelyet július 1-jén, szerdán tartanak. A Kékpántlikán a magyar vitorlázás jövőjét képviselő serdülő és ifjúsági korú sportolók állnak rajthoz egy Balatonfüred és Tihany között rendezett távolsági versenyen. Ezzel egyidőben a keleti medencében rendezik meg a 2szalag nevű versenyt azon kéttestű hajók (katamaránok) számára, amelyek méretük miatt nem indulhatnak a Kékszalagon.

 A Kékszalag rajtja csütörtökön 9.00 órakor lesz, Balatonfüred és Zamárdi közötti  mintegy hét kilométeres rajtvonalon sorakoznak fel a résztvevők. A távot 48 óra alatt kell teljesíteni. A jelenlegi abszolút időrekordot a Fifty-fifty nevű kétárbocos, kéttestű, magyar fejlesztésű hajó tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt teljesítette a Balatonfüred-Balatonkenese-Keszthely-Balatonfüred távot. Természetesen nemcsak az abszolút versenyben osztanak díjakat, hanem minden hajóosztályban megvívnak a helyezésekért, ezen kívül számos különdíj talál gazdára.

 A Kékszalag sajátossága, hogy nemcsak a profi, rendszeresen versenyző csapatok és a külön erre a célra kifejlesztett high-tech hajók állnak rajthoz, hanem olyan versenyzők is, akik számára maga a táv megtétele jelenti a próbatételt. Ebben az értelemben szokták a Kékszalagot a New York Maraton futóversenyhez hasonlítani: profik és amatőrök ugyanazon a pályán, együtt versenyeznek, ám a célba érés mindenki számára győzelmet és rendkívüli sportteljesítményt jelent.

 A júliusi időjárás sokszor komolyan próbára teszi a versenyzőket, hiszen a nyári forróság és a szélcsend mellett gyakran viharos szelekkel is meg kell birkózniuk. Ezért a szervezők számára a hajózók biztonsága az egyik legfontosabb feladat, amelyben együttműködnek a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatával. A VMSz 2015-ben is teljes készültséggel biztosítja majd a versenyt: hét mentőhajójuk és közel ötven vízimentő 48 órán át ügyel a mezőnyre.  A verseny mentésirányítási központja a Balatonfüredi Yacht Clubban lesz, ahol a Magyar Telekom és a Novofer Zrt. segítségével korszerű mentésirányítási központot működtetnek. „Csapatunk szoros kapcsolatban áll a Balatoni Vízirendészettel, az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriumával, az országos mentőszolgálattal és a katasztrófavédelemmel, így baj esetén széleskörű mozgósítást tudunk elérni” – emelte ki Bagyó Sándor, a VMSz elnöke a sajtótájékoztatón.

 A Magyar Vitorlás Szövetség és a VMSz idén közös kampányban hívja fel a figyelmet a vitorlázás biztonságának növelésére. Ebben kiemelt szerepet kap a Balatonhelp okostelefon-alkalmazás, amely pillanatokon belül képes eljuttatni a szükséges GPS-koordinátákat és más információkat a mentésirányítási központba. Egy gombnyomás – és a baj pontos helyét ismerve a mentőhajók rendkívül gyorsan tudnak a helyszínre érkezni és segítséget nyújtani. Az életmentő segítség díjtalan. A segélykérő applikációt kiegészíti a Balatonhelp Assistance szolgáltatás is, amelynek keretében jelentősen csökkenthetők a technikai mentés költségei, ráadásul a Magyar Vitorlás Szövetség tagjai számára ez húsz százalék kedvezménnyel érhető el.

 Miközben a Kékszalag zajlik a vízen, Balatonfüred városa, a Magyar Vitorlás Szövetség kiemelt partnere további programokkal csábítja a látogatókat a tópartra. Az események sorából kiemelkedik az éjszakai vitorlásverseny, amelyen a magyar vitorlás sport kiválóságai mérik össze tudásukat néhány méterre a nézőktől egy reflektorokkal megvilágított pályán. Július 3-án pénteken pedig a Kékszalag leggyorsabb hajói versenyeznek közvetlenül a balatonfüredi Tagore sétány előtt: így mindenki megcsodálhatja majd őket.

 A vitorlázás mellett számos kiegészítő parti program is várja a Balatonfüredre látogatókat a Kékszalag időszakában. A Kékszalag éjszakáján  este tíz óráig nyitva lesznek a múzumok, s aki kék ruhában megy, az még ajándékokra is számíthat. A verseny ideje alatt  a városban nemzetközi gitárfesztivált tartanak, s a szomjazókat a VinCE Balaton borfesztiválra is várják, amelyhez ingyenes koncertek is csatlakoznak. Az események sorát a szombat esti díjkiosztó, majd utcabál zárja.


A Kékszalagról

A Kékszalag a Balaton legkiemelkedőbb vitorlás eseménye, Európa legnagyobb tókerülő versenye. A táv mintegy 155 kilométer, amelyet 48 órán belül kell megtenni a hatszáz hajóból álló mezőnynek. A versenyen együtt rajtolnak a hagyományos, egytestű hajók és a két- vagy háromtestű high-tech vitorlások, a profi csapatok és a családi vitorlázók. A Balaton jellemzően komoly próbára teszi valamennyiüket, s a Kékszalag teljesítése önmagában is komoly sportteljesítmény. Az idei 47. Kékszalag Árkád Nagydíj rajtja 2015. július 2-án, csütörtökön 9.00 órakor lesz Balatonfüreden. Az eredményhirdetésre a balatonfüredi Gyógy téren, július 4-én 18.00 órától kerül sor.

A Kékszalag névadó támogatója a budapesti ÁRKÁD Bevásárlóközpont, főtámogatói az Audi és Balatonfüred város Önkormányzata.

A Kékszalag rádiója a Juventus, a Magyar Vitorlás Szövetség időmérő partnere a Seiko, a Kékszalag vize a Clearwater.

További támogatók: I-Robotbolt.hu, ledvilag.hu, Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., Ilcsi Szépítő Füvek Biokozmetikai Kft.

Médiapartnerek: Lánchíd Rádió, DigiSport, Vitorlázás, Hajó Magazin, sailing.hu, Világjáró - First Class, Óra Ékszer Magazin.

Az MVSz együttműködő partnere a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata. 

A Kékszalag támogatja a következő alapítványokat: Hospice Alapítvány, Lárifári Alapítvány, Mellrákinfó.

További információk

Kékszalag-MVSz Sajtóközpont, e-mail: kekszalag@livepr.hu

Ruják István szakkommentátor, tel.: 06 30 977 9066; e-mail: irujak@gmail.com

Náray Vilmos sajtófőnök, tel. 06 20 369 2126; e-mail: naray@livepr.hu


www.kekszalag.hu

www.hunsail.hu

www.facebook.com/akekszalag